Mindenkinek van az a pont az életében amikor totál reményvesztett. Nem tudja mit csináljon, nem tudja hova forduljon és nem látja a kiutat. Egy biztos: valamit nagyon gyorsan tenni kell, mert ha ez így marad, akkor abba beleőrül. Állítólag a futás nem való mindenkinek. Állítják ezt Elit Futók, akik különlegesnek érzik magukat és azok a Hétköznapi Emberek, akik leginkább kifogasokat gyártanak. Aztán vannak azok, akik kitaláljak azt hogy miért is jó nekik a futás…
Mindenkinek van egy oka, ami a startvonalhoz állítja
Körülbelül másfél éve megkaptam a mostanság legdivatosabb felnőttkori mentál betegséget, a szorongást. Ha azt hiszed, hogy a depresszió kemény, akkor várj addig, amíg a jövődtől rettegsz és nem a múltadon rágódsz. Na de nem verseny, így jár az, aki képtelen élvezni a bódító jelent és állandóan csak a múltban vagy a jövőben próbál a kérdéseire választ találni.
Hogy mi juttatott el idáig, azt nehéz egy bekezdésbe belefoglalnom. Talán egy mély levegő után – felsorolás szinten – egy mondatba menni fog. Szóval lássuk, mélylevegő:
instabil párkapcsolat, munkahelyi nyomás, önbizalomhiány, kilátástalanság, megromló barátságok, kihasználtság érzése, önhibáztatás, jövőkép nélküli létezés, kiszolgáltatottság, félelem mások véleményétől.
*Oxigén maszk*
Mindenkinek van egy oka, ami tovább hajtja
A harag és a düh volt az, ami egyenes úton vezetett el engem a futópadig. Ez a két igen erős érzelem vitt el addig a pontig, hogy 10 hónap leforgása alatt egy nap egyszer csak lefutottam 42,195 km-t. Reális ítélkezés szintjén mozogva még most is nehéz elhinni ezt egy dohányzó enyhén túlsúlyos emberről. Még nekem is. Az egész egy 5km-errel kezdődött majd átcsapott 10-be es 21-ig nem volt megállás. A félmaraton után végig az motoszkált a fejemben, hogy rendben, jó buli volt, meg van a félmaraton… De nem vagyok én fel ember, ha lefutottam egy félmaratont, akkor lefutok már egy teljeset.
Ez így is lett 3 hónapos különbséggel.
“Ha igazán el akarsz érni valamit, hagyd hogy a párod elhitesse veled hogy képtelen vagy rá, majd várd meg amíg az ex-ed lesz.”
Mindenkinek van egy trükkje
Az Elit Futók Társaságának hivatalos megvetésével akkor rögtön szembe is néznék: tény, hogy nem szeretem a futást, de általában nem szeretek semmit, ami hasznos. Például egészségesen enni, vagy a fogorvost. Nem azért futottam, mert borzasztóan szeretek levegő után kapkodni. Vagy mert 40 000 forintot költeni egy futócipőre hatalmas felüdülés. A medálok sem hoztak lázba. Ami igazán segített végig vinni az utamon, hogy pozitív érzelmeket társítottam az edzéseimhez.
Kár lenne tagadni, szinte mindenki ismeri az ikonikus mondakot, amit a Schobert-Rubint házaspár kiabál egy komolyabb edzés közben “égjen a zsír” vagy “a fájdalom a barátod”. Ennek a legegyszerűbb pszichológia háttere, hogy próbálnak egy olyan érzelmi állapotot kapcsolni az aktivitáshoz, ami újra és újra el fog juttatni oda, amivel könnyebb elérni a kivant eredményt.
Én is így tettem futás közben. Megállapítottam, hogy amíg futok addig nem fáj semmi. Se mentálisan se fizikálisan. A fájdalom csak akkor jelentkezik, ha megállok. Amíg futok, addig nem próbálok meg nemlétező problémákra megoldást találni, addig kénytelen vagyok a jelenben maradni és egyik lábamat a másik után rakni másodpercek töredéke alatt (ez egy picit felvágósra sikeredett, nem vagyok ennyire gyors…)Amíg futok addig a rövid ideig magammal törődőm, magammal vagyok és nincs semmi más, ami fontosabb lehetne, mint én magam. Nincsenek idegesítő hívások a főnökömtől vagy visszaolvasott üzenetek, ahol azt próbálom megfejteni, hogy életem értelme tényleg azt gondolta e, vagy csak én magyarázom bele abba, amit üzent nekem. Amíg futok, úgy érzem minden egyes lepéssel eltaposom a problémaimat és minden egyes testemből távozó izzadságcsepp tele van a dühömmel, haragommal és fájdalmammal.
Mindenkinek van egy eredménye
A futókalandom egyik legnagyobb előnye az lett, hogy életembe nem voltam olyan fitt, mint akkor. A ruháim rendesen lógtak rajtam, és amikor leültem, már nem kellett diszkréten kitépkednem a begyűrődött pólót a hurkáim közül. Imádtam, hogy azt vehettem fel a szekrényemből, amit csak akartam,és nem kellett mérlegelnem, hogy menyire lehetek kövér az imádott ruhadarabban.
Mielőtt bárki felállítaná egy hibátlan diagnózist az “én miért nem futok” betegségre annak csak itt hagynék lábjegyzetbe egy aprócska tényt – hogy ha ezt felül tudod múlni akkor automatikusan elfogadjuk az általad kreált kifogást. Szóval enyhén túlsúlyos, dohányzó, és (légzési problémákkal társuló) pánikrohammal küzdő 33 éves nő képes 10 hónap alatt felkészülni és végbe vinni egy maratont. Szóval az “én nem tudok futni”, meg a “fáj a lábam” és a “a nem kapok levegőt” nem igazán játszik.
Na de a lényeg, hogy gyógyultnak nyilvánítottam magam. Már csak igazán ritkán vannak pánikrohamjaim. Már nem szorongok és nem pörgök túl jelentéktelen szituációkat futás nélkül sem.
Következő bejegyzésben megprobálok elmondani mindent, amit még soha nem hallottál egy maraton versenyről.
