Beküldve:

Erōléti edzések – Az alapozás

Ha valamit teljesen elengedtem az elôzô marathonom alkalomával, azaz alapozás volt. Egyrészt azért mert túlélésre játszottam, másrészt annyira igyekeztem mindennap futni, hogy úgy gondoltam, hogy nem hagyhatok ki egyetlen futást sem egy komolyabb izomláz miatt.

Tény, hogy a futás 80%-a agyban dôl el, így az elsô és leglényegesebb tanácsom, hogy azt a maradék 20%-ot fordìtsuk az erôléti edzésre.A

 

A legjobban megdolgoztatott izmok mindenképp a lábak lesznek, de a tartós, stabil futás alapja a törzsizomzat. A has, a hát, a vállak és a karok a mozgásfolyamat elengedhetetlen részét képzi . Ha nem figyelünk a rendszeres fejlesztésükre, futásunk lagymatag lesz, tartásunk elégtelen és ezzel felesleges terhet teszünk izületeinkre, ami egyenes út a sérüléshez.

Az elôzô körben teljesen elhanyagoltam mert kisgyerek módjára élt bennem a versenyzés. Mindegy hogy hogyan, csak legyen meg! Nem kicsit kamikaze volt az egész. Az összes indíttatásom harag és düh volt ami baromi nagy eszetlenség… Na de az önértékelés után itt a lényeg. Meg lehet csinálni hülyegyerek módjára – lásd ahogy én csináltam – addig futsz, amíg jómagad is elhiszed, hogy képes vagy 42 km-t futni és szentül hiszed, hogy az az izom ami kell, majd megedzi magát. Arról nem is beszélve, hogy csak starthoz kell állni a többi majd úgy is elválik. Olyan még nem volt, hogy ne legyen valahogy!

Nos sokkal okosabb nem lettem egy év alatt, de a Barcelonai futás hatalmas tapasztalat volt. Láttam mire vagyok képes, láttam, hogy mi lesz a befektetett energiából.    Körülöttem több ezer ember egy célért küzdött: túllépni a saját határukat.

Sokan megkérdezik majd, hogy mennyi idô alatt teljesítetted a távot. Kétféle ember létezik a kérdezôk között. Az egyiknek lövése sincs, hogy hány részt tudna megnézni a kedvenc sorozatából amíg te önmerénylést hajtasz végbe, a másik felül készül mùlni. Na, az ilyenekkel nem kell szóba állnod, ezeknek az embereknek lövésük sincs errôl az egész marhaságról, úgy értem maratonról. A legtöbb amit tehetsz, hogy az orrára csapsz és azt mondod neki, hogy fúj, fúj nem szabad..

És jöjjön még egy tipikus kérdés – mennyi idôre van szükség a felkészülésre? A nemhivatalos válaszom erre a – mennyire vagy hülye? Nagy úr a tapasztalat…

Kétféle futó típús áll a startvonalhoz, az egyik aki edzéstervet követ, a másik aki figyel magára. Nagyszerû 12/14/16 hetes tervek elérhetôek az interneten mindenki számára. Részletesen leírják, hogy melyik nap, mi, mikor, mennyit kell csinálni. Ennél többet sajnos nem tudok róla elmondani mert én speciel nem vagyok a híve ennek. Egyrészt úgy gondolom, hogy minden nagyban függ az edzettségtôl és akkor még nem beszéltem az életvitelrôl, idôbeosztásról, lehetôségekrôl vagy épp idôjárásról.

 

És számomra pont ez vezetett el a lényegig…

 

Beküldve:

150 nap a Maratonig

Minden hazugság nélkül állithatom hogy nagyságrendileg 3 hónapja dilemmázom, hogy lesz e következő marathon. És mindeközben ugyanennyi időt töltöttem azzal is, hogy nem futottam egy kilómétert sem. A kontra-oldalt megnézve közelebről, a ”lusta vagyok” és “a csúcson kell abbahagyni” igenerős kifogások szerepelnek. A pro-oldalon meg hát… Hiányzik, NA! A maraton?! Nem. Ez sokkal több annál.

Függőség

És akkor most neki futok: Hatalmas mosollyal az arcomon promábol szavakba önteni, hogy miről is szól ez az egész. Kihivás. Elkötelezettség. Kitartás. Akarat. Következetesség. Egyszerű szavak hatalmas erejével kell szembenéznünk.  Igyekszem az elkövetkező 150 napban átadni egy kicsit abból hogy min megy keresztül az, aki fejébe veszi hogy lefut egy maratont.  Igen. Lesz következő. 2020 -ban Rómát fogom bejárni futva.

Döntésem legnyomósabb indokaim közé kell soroljam, hogy hiányzik az öngondoskodás, a saját magammal töltött idő. Az önfejlesztés, a célhajhászás. Hiányzik, hogy valami köré épitsem fel az életem és valami komolyabb, mérvadó téma határozza meg a döntéseimet. Igen, ha maratonra készül az ember, akkor az élete totálisan felborul. Ez nem feltétlenül jelent rosszat. Tény, hogy nem csak az étkezesek, alvási szokások, szociális élet és vásárálasi rutin vesz majd hatalmas fordulatot, de az élet minden területén komoly változással kell majd szembenézni.  

Itt állok a 149-dik nap kapujában és tudom, hogy hatalmas fába vágom a fejszém. Félek. Rettegek. Már most előre biztos vagyok, hogy rengeteg “sikertelenség” van a pakliban. Hatalmasakat fogok pofára esni. Lesznek napok, amikor gyűlölni fogom magamat és azt, hogy az ötlet egyáltalán átfutott az agyamon. De most legalább tudom mire számithatok. Az előző alkalommal több időm volt, de most nagyobb a tapasztalatom. Egyszer megcsináltam, menni fog megint!

Beküldve:

Maraton futás kezdőknek – a semmiből a csúcsig

Mindenkinek van az a pont az életében amikor totál reményvesztett. Nem tudja mit csináljon, nem tudja hova forduljon és nem látja a kiutat. Egy biztos: valamit nagyon gyorsan tenni kell, mert ha ez így marad, akkor abba beleőrül. Állítólag a futás nem való mindenkinek. Állítják ezt Elit Futók, akik különlegesnek érzik magukat és azok a Hétköznapi Emberek, akik leginkább kifogasokat gyártanak. Aztán vannak azok, akik kitaláljak azt hogy miért is jó nekik a futás… 

Mindenkinek van egy oka, ami a startvonalhoz állítja

Körülbelül másfél éve megkaptam a mostanság legdivatosabb felnőttkori mentál betegséget, a szorongást. Ha azt hiszed, hogy a depresszió kemény, akkor várj addig, amíg a jövődtől rettegsz és nem a múltadon rágódsz. Na de nem verseny, így jár az, aki képtelen élvezni a bódító jelent és állandóan csak a múltban vagy a jövőben próbál a kérdéseire választ találni.

Hogy mi juttatott el idáig, azt nehéz egy bekezdésbe belefoglalnom. Talán egy mély levegő után – felsorolás szinten – egy mondatba menni fog. Szóval lássuk, mélylevegő:

instabil párkapcsolat, munkahelyi nyomás, önbizalomhiány, kilátástalanság, megromló barátságok, kihasználtság érzése, önhibáztatás, jövőkép nélküli létezés, kiszolgáltatottság, félelem mások véleményétől.

*Oxigén maszk*

Mindenkinek van egy oka, ami tovább hajtja

A harag és a düh volt az, ami egyenes úton vezetett el engem a futópadig. Ez a két igen erős érzelem vitt el addig a pontig, hogy 10 hónap leforgása alatt egy nap egyszer csak lefutottam 42,195 km-t. Reális ítélkezés szintjén mozogva még most is nehéz elhinni ezt egy dohányzó enyhén túlsúlyos emberről. Még nekem is. Az egész egy 5km-errel kezdődött majd átcsapott 10-be es 21-ig nem volt megállás. A félmaraton után végig az motoszkált a fejemben, hogy rendben, jó buli volt, meg van a félmaraton… De nem vagyok én fel ember, ha lefutottam egy félmaratont, akkor lefutok már egy teljeset.

Ez így is lett 3 hónapos különbséggel.

“Ha igazán el akarsz érni valamit, hagyd hogy a párod elhitesse veled hogy képtelen vagy rá, majd várd meg amíg az ex-ed lesz.”

 

 

Mindenkinek van egy trükkje 

 

Az Elit Futók Társaságának hivatalos megvetésével akkor rögtön szembe is néznék: tény, hogy nem szeretem a futást, de általában nem szeretek semmit, ami hasznos. Például egészségesen enni, vagy a fogorvost. Nem azért futottam, mert borzasztóan szeretek levegő után kapkodni. Vagy mert 40 000 forintot költeni egy futócipőre hatalmas felüdülés. A medálok sem hoztak lázba. Ami igazán segített végig vinni az utamon, hogy pozitív érzelmeket társítottam az edzéseimhez.  

Kár lenne tagadni, szinte mindenki ismeri az ikonikus mondakot, amit a Schobert-Rubint házaspár kiabál egy komolyabb edzés közben “égjen a zsír” vagy “a fájdalom a barátod”. Ennek a legegyszerűbb pszichológia háttere, hogy próbálnak egy olyan érzelmi állapotot kapcsolni az aktivitáshoz, ami újra és újra el fog juttatni oda, amivel könnyebb elérni a kivant eredményt.

Én is így tettem futás közben. Megállapítottam, hogy amíg futok addig nem fáj semmi. Se mentálisan se fizikálisan. A fájdalom csak akkor jelentkezik, ha megállok. Amíg futok, addig nem próbálok meg nemlétező problémákra megoldást találni, addig kénytelen vagyok a jelenben maradni és egyik lábamat a másik után rakni másodpercek töredéke alatt (ez egy picit felvágósra sikeredett, nem vagyok ennyire gyors…)Amíg futok addig a rövid ideig magammal törődőm, magammal vagyok és nincs semmi más, ami fontosabb lehetne, mint én magam. Nincsenek idegesítő hívások a főnökömtől vagy visszaolvasott üzenetek, ahol azt próbálom megfejteni, hogy életem értelme tényleg azt gondolta e, vagy csak én magyarázom bele abba, amit üzent nekem. Amíg futok, úgy érzem minden egyes lepéssel eltaposom a problémaimat és minden egyes testemből távozó izzadságcsepp tele van a dühömmel, haragommal és fájdalmammal.

Mindenkinek van egy eredménye 

A futókalandom egyik legnagyobb előnye az lett, hogy életembe nem voltam olyan fitt, mint akkor. A ruháim rendesen lógtak rajtam, és amikor leültem, már nem kellett diszkréten kitépkednem a begyűrődött pólót a hurkáim közül. Imádtam, hogy azt vehettem fel a szekrényemből, amit csak akartam,és nem kellett mérlegelnem, hogy menyire lehetek kövér az imádott ruhadarabban.

Mielőtt bárki felállítaná egy hibátlan diagnózist az “én miért nem futok” betegségre annak csak itt hagynék lábjegyzetbe egy aprócska tényt – hogy ha ezt felül tudod múlni akkor automatikusan elfogadjuk az általad kreált kifogást. Szóval enyhén túlsúlyos, dohányzó, és (légzési problémákkal társuló) pánikrohammal küzdő 33 éves nő képes 10 hónap alatt felkészülni és végbe vinni egy maratont. Szóval az “én nem tudok futni”, meg a “fáj a lábam” és a “a nem kapok levegőt” nem igazán játszik.  

 

Na de a lényeg, hogy gyógyultnak nyilvánítottam magam. Már csak igazán ritkán vannak pánikrohamjaim. Már nem szorongok és nem pörgök túl jelentéktelen szituációkat futás nélkül sem.

 

Következő bejegyzésben megprobálok elmondani mindent, amit még soha nem hallottál egy maraton versenyről.